Tag des Bundesheeres I.

Mai bejegyzésem egy képekben bővelkedő, tulajdonképpen elménybeszámoló lenne.
Történt ugyanis, hogy mai nap fotogrammetria előadásról (ami nagyon tetszett: városmodellezés és hasonlók) hazafelé menet eszembe jutott, hogy az osztrák nemzeti ünnep közeledtével (október 26.) a Bundesheer (szóval az Osztrák Hadsereg) nyílt napot tart a Heldenplatzon.
Még el kellett ugranom bringáznom a Stephansdomhoz a bankba egy kis zsét kivenni a hétvégi kajára, ám utána lelakatoltam a bringám és irány a Heldenplatz és a Volksgarten.

Először a szanitécek Dingo-ját néztem meg. Kegyetlen ez a jármű, amikor fotóztam járt a motorja, isteni hangot adott. --Igen Zígl, Téged is rázna a hideg a gyönyörűségtől ennek a szörnynek a hangját hallva!! :)"

A Dingók után a következő az UH-60 Blackhawk volt. Rövid beszélgetésbe elegyedve az ott álló kezelőjével megtudtam, hogy a típust hivatalosan kb. 3 éves kiképzés után hivatott vezetni a bátor jelentkező. Aaaz igen....
Műszerfala rettentő király volt, arról fotók majd később!




Jut eszembe, egyszer, pár éve, mikor az Alpokban bringáztunk Salzburg közelében, ha jól emlékszem Lofernél, akkor láttam egy ilyen gyönyörűséget repülni is. A hangja egysze-
rűen máshoz nem ha-
sonlítható.

A Blackhawkokon kívül, még vannak Huey-k és UH-Bell-ek is, de ők is mint sok más egyéb, a holnapi vagy holnap utáni program részei lesznek mivel a túrám kb. felénél az elemek minden előzetes jelzés nélkül felmondták a szolgálatot. Számomra ez érthetetlen, hogy hogy lehet az, hogy a mutató az egyik percben még full teli elemet jelez, a következőben pedig már a szokásos "Cseréljen elemet blabla". annak azért mindenesetre örülök, hogy egy rövid kis videó is belefért az élettartamukba, amit ugyancsak beembeddelek majd ide.

A Blackhawk és a Huey után az eurofighter Typhoon-nal kerültünk egymáshoz közelebb.
Azért sokkal furcsább érzés személyesen 1:1 arányban látni egy ilyen gépet mint a képeken és videókon. Persze, lehet, hogy ez egy kicsit klisésen hangzik de nagyon nagy volt a gép és ezt, ezt az érzést máshogy leírni nem tudom.
A vadászgép mellé ki volt rakva a bele is, vagyis a Eurofighter sugárhajtóműve. hihetetlen, hogy mit össze nem tudunk hozni.


Volt a kiállított gép mellett egy információs panel is, amiben különböző információkat lehetett összecsipegetni a gépről pl.: hogy kik rakták össze, hogyan, mikor, mely országok rendeltek belőle eddig, adott ország hadseregében melyik egységben szolgálnak ilyen gépek stb.
Alább láthattok egy példát, ami a nemzetközi munkamegosztást volt hivatott ábrázolni:

Ugyan a vadászgépbe beülni is lett volna lehetőség, de tekintettel a várakozó emberek számára, letettem erről a lehetőségről. Mondtam magamban: Jófiú leszek, nem rontom el az osztrák kissrácok játékát! :P
Meg amúgy is, gyűlölök sorban állni.
Kibámészkodtam magam, majd továbbálltam.
Következő állomásom már a tüzérség szektorában volt. Itt az első eszköz, amivel közelebbről megismerkedtem egy önjáró löveg (Howitzer) volt. Néztem a járgányt hátulról, és látom, hogy ezek hátul tárolják a lövedékeket a farban. Mondom a mellettem álló katonának: -Te, nem félsz, hogy ha megküldenek titeket hátulról egy balhé során, akkor ott repültök mindannyian a levegőbe mert hátul tartjátok a cukorkát?
Mire ő mondta, hogy: 1. Velük olyan nem fordul elő, hogy valaki a hátuk mögé kerüljön! (Fő az önbizalom kedves sógor! :D) 2. A lövedékeik csak a kilövésük, és az ágyúcső elhagyása után aktiválódnak. Hát jólvan, béke veletek.

Howitzer

A Howitzer fedélzeti géppuskája

A fenti géppuska .50 kaliberes (12.7 mm) M2-es gépuuska, ha jól értettem a csókát.
Miután a Howitzerből kiugrottam, felmásztam a mellette álló Leopard-2-es tankra, ahol viszont nem lehetett a kezelőtérbe bemászni. (Gondolom nehogy valaki, hülye elforgassa a lövegtornyot)
A tankot még számtalan jármű követte, de nem akarlak titeket a végtelenségig a leírásukkal untatni.
Voltak még sátrak a kézifegyvereknek is: P88, Steyr AUG, valami mesterlövész puska aminek nem néztem meg a típusát, meg az elmaradhatatlan MG 74-es géppuska.
Persze mindegyiket kézbe lehetett venni, felhúzni de sajnos kipróbálni nem. :(
Volt még egy kis bemutató is, gépesített gyalogság egy speciális egységének előadásában, amiről később rakok fel videót, mert pont a filmezés közben merültek le az elemek.
Tulajdonképpen nem bánkódom mert így holnap is lesz okom visszamenni, már új elemekkel.

Srácok, most már fáradok, nem is írok többet legyen ennyi elég mára, maradjon holnapra is. Jöjjön még egy pár kép:

Török kenyér

Felfedeztem a török pék óriáskenyerét az Urban Loritz Platz túloldalán, a 18-as végállomástól nem messze.
És a legjobb az, hogy a BILLA-beli 1.80-2 eurós vacakok helyett csak 50 centbe kerül.
Plusz még van török joghurt is kilós, úgyhogy azt hiszem, megtaláltam a helyem!! :)




Fényképek később!

Hétvége 17-18

Most látom, hogy már kerek 4 napja nem írtam bejegyzést, úgyhogy itt az ideje , hogy történetem szálát továbbfonjam.

Kezdem rögtön ott, hogy a hétvégén végre kilátogatott Cini, akit már nagyon vártam, hogy kijöjjön.
Annak ellenére, hogy kevés időt töltött kinn (szombat délután jött és vasárnap délután ment) ezalatt a rövid idő alatt is nagyon jól éreztük magunkat.
Szombat este sétáltunk egyet a városban végig a Mariahilferen a Lovardáig majd a Hofburgig, majd ugyanazon az útvonalon vissza, mert nem tudtuk mikorra lesz készen Lara a lasagnával, és elkésni ill. lekésni róla nem igazán akartunk.
Mondanom sem kell, hogy kicsit korán érkeztünk, mivel érkezésünkkor még javában építették a lányok a hús-tészta emeleteket.
A lasagna később nagy sikert aratott, nagyon finom volt. Talán csak egy saláta hiányzott hozzá, de hát ez legyen a legkevesebb. Lara kitett magáért.
Másnap, vasárnap lévén, Cinivel nem tudtunk bevásárolni egyetlen boltban sem (mert az osztrákok nemcsak beszélnek a vasárnapi pihenőnapról, hanem kőkeményen be is tartják azt) így maradt a Nordsee a Grabennél, ahol nagyon finom sülthalas szendvicset ettünk, reggeli-ebéd gyanánt.
Ezután bementünk a Stephansdomba misére, majd utána úgy gondoltuk, hogy ki kéne menni a Duna szigetre egyet sétálni.
Nagy szerencsénkre a Duna-szigeten jártunkkor sütött ki pont a nap, úgyhogy nagyon szép időnk lett. Lehet, hogy furcsán fog hangzani találtunk 2 játszóteret, ahol vagy egy órán keresztül eljátszottunk. Hiába, néha ki kell jönnie ennek is! :)

Ezután a metróval a suli felé vettük az irányt, mert Cini kíváncsi volt, hogy hol is tanulok. Útközben megmutattam neki a már tárgyalt Opera-slozit.
Kicsit távolabb találtunk egy talpas szusi büfét, ahol megettük életünk első szusiját, még Mo.-n is versenyképes áron. Azért a neveken még néha most is nevetek pl.: "Futamaki" meg "Californiamaki". Elég viccesek voltak.

Ezek után a koli felé vettük az irányt, mert már kicsit későre járt és a Cini busza is indult hamarosan.