Vissza Bécsbe

Mikor legutóbb itt volt Rita, elhatároztuk, hog felnézünk Bécs János-hegyére, a Kahlenbergre. Tudom, hogy a "Bécs János-hegyére" megfogalmazás kicsit szenzációhajhász és leginkább Fásy Ádámot juttatja mindenki eszébe de ez van, ez jött, nem tehetek róla. :)
Mivel itt bringával közlekedem ezért a legjobb megoldás számunkra a napi BKV jegy megvásárlása volt, mivel a Kahlenberg nem pont itt a kolinál fekszik.

A bécsi napijegy: egy lekapart, újrahasznosított példány

Odafelé, innen az Urban Loritz Platz-tól először az U6-tal majd Spittelau megállótól az U4-gyel utaztunk egészen Heiligenstdatig, ahol felszálltunk a 38A jelű buszra.
Heiligenstadtról csak annyit, hogy ahogy kijössz a metróból ez fogad:



Erre csak azt tudom mondani no comment. Jó érzés lehet benne lakni. :P


Szóval a 38A busz vitt minket fel a hegy tetejére. Ha már egy Budapesthez hasonlítgatást megejtettem, itt lesz a következő: ennek a busznak az útvonala leginkább a 21-es vagy 90-es buszra hasonlít otthon, különbség csak annyi, hogy itt átmegy Grinzingen és a grinzingi szőlőkön.
Grinzingben sajnos nem szálltunk le a buszról, de megérte volna mert gyönyörű házak szegélyezték az utat. Egy idő után nem is lehetett érezni, hogy Bécsben vagyunk, inkább volt olyan érzésünk mintha egy vidéki kis osztrák városban vagy faluban lennénk. Az egyetlen egy szépségfolt a kialakult összképben a szép házak között megtalálható egy, Huamaithai vagy mittudomén milyen nevű thai étterem volt. Mit nem mondjak rettenetesen nem illett oda.
Grinzingből kiérve elértünk a Bécs határát jelző tábláig és utána jött az erdő, teljes terjedelmében. Nagyon szép volt, ezért szeretem az őszt különösen mert számtalan színekben pompázik ilyenkor az erdő.
Az út szépen ide-oda kanyargott, mígnem felértünk a hegy tetejére.
A busz egy hatalmas parkolóban állt meg, ahol hála az esős időnek, nameg a csúszós aszfaltnak egy tipikus BMW-s bunkó fajtapéldány csinálta MadMax köreit.
A parkolóból ezután átmentünk a kilátó részhez, ahol kisebbfajta csalódás ért minket mivel a táj nagyon nem jött ki a fotókon. Na de sebaj, ez legyen életünk legnagyobb problémája.
Itt találkoztunk idén először hóval, egy kupaccal, ami az előző napi cidrik után megmaradhatott. :)



A kilátó épületében még egy magánegyetem is helyet kapott, az ún. Modul Universität de annyira szánalmasan nézett ki, hogy ennél bővebb említést igazán nem érdemel.



Ide később szacsi barátommal is visszalátogattam, nagyságrendekkel szebb időben, de az egy későbbi poszt lesz.

Nézelődés után fogtuk magunkat és a már leírt úton visszaindultunk a metró felé, ahol eszünkbe jutott, hogy ha már az U4 úgyis elmegy Schönbrunn előtt, akkor mi is igazán elmehetnénk oda.





Evvel kirándulós napunk be is fejeződött, hullafáradtak voltunk az este.

Ha esetleg Te is hullafáradt vagy éppen, akkor nagyon ajánlom ezt:

Olaszországi túránk II.

Ha jól emlékszem és jól látom akkor a túránkról szóló poszt előző részénél ott hagytam abba, amikor napszúrást kaptam a bolognai Piazza Maggiorén.
Mindenféle bevezetés nélkül folytatva a történetet, a kávé után elindultunk az állomás felé, hogy onnan intsünk végső búcsút Bolognának. Felültünk egy regionale-ra, ami Padovába vitt minket tovább.
A már az első olaszországi utunkon felfedeztük a regionale vonatokat, mert rövid távon értsd: kb. 2-300 km-ig, verhetetlenek az olaszországi vonatjegyárakhoz képest.
Az úton semmi különösebben izgalmas nem történt: Rita tanult a környezettechnológia laborjára, én meg egy idő után "világmegváltó" beszélgetésbe kezdtem egy mellettünk ülő, nyugdíjas amerikai házaspárral. Meglepően intelligensek voltak. Mondjuk nem is várok mást egy neurológus-idegsebész prof.-tól. :)
Közben ment az esemesezés a padovai vendéglátónkkal, Tizianóval az érkezésünkről és, hogy hogy tovább utána.
Felvetette az ötletet, hogy mi lenne ha vele tartanánk Velencébe bulizni mert lesz ott egy CS (Couchsurfing) találkozó, ahol térről térre, bárról bárra mennénk a többiekkel.
Ugyan mondta, hogy ő a velencei árakhoz képest csóró, de nem ábrándítottam ki, mert reálisan tekintve mi még annál is csóróbbnak, nem, inkább skótnak számítottunk. (inkább én :))
Szóval megérkeztünk Padovába és Tiziano kijött elénk az öreg kis Suzuki vagy Isuzu vagy mittudoménmilyen dzsipjével meg egy angol-amerikai barátjával, hogy hazadobják a cuccainkat és, hogy mi addig intézzük el a piabevásárlást+jegyvásárlást a pályaudvarnál, és majd ők bringával visszatekernek és utána vadászunk magunknak egy vonatot.



Nem szaporítva itt feleslegesen a szót, elértük a vonatot és piánk is lett nem mellesleg épségben megérkeztünk Velencébe.
A pályaudvarról kilépve, valami hihetetlen hangulata lett az embernek.
A gyülekező itt volt, és mondanom sem kell jött ide a világ minden tájáról mindenféle ember: volt alaszkai, volt koreai, volt spanyol, amerikai meg még egy halom más nációbeli ember. Jó volt az este, dumálós.
Természetesen hozva a formánkat, sikerült lekésni az utolsó vonatot kifelé Velencéből Padovába, ezért ha szánkat húzva is de arra kényszerültünk, hogy Tiziano egyik ismerőse kocsijába üljünk be hazafelé.
Mestréig vonattal mentünk, ahol végig figyeltem a csávót, aki vezetni fog és kicsit paráztam, mert volt benne alkohol.
Mestréből természetesen felmentünk az autópályára, ahol persze, hogy olyan nagy köd volt, hogy kb. 20 méterre ha el lehetett látni. Azokat a perceket senkinek sem kívánom.
Kellemes meglepetés volt viszont, hogy a vezető arc, nem is volt annyira spicces mint amilyennek a vonaton látszott. Értlemes beszéddel szóval tartottuk és így biztonségban sikerült hazaérni a kocsival. Nagyon hálásak voltunk neki.

A másnapunk Padovában telt. Sétáltunk Ritával a városban, főztem ebédre hármunknak lecsót, majd Tizianótól búcsúztunk el, aki a litván barátnőjéért ment a bergamói reptérre és otthagyott minket a lakáskulccsal együtt, hogy majd dobjuk a postaládájába. Couchsurfinges pályafutásunk során ez volt a második (a stavangeri alkalom után) alkalom, hogy ennyire megbíztak bennünk, ez lelkemnek nagyon jólesett. :)
Este Ritával még geocachelni is elmentünk, megkísérelve a 3-4 belvárosi láda levadászását. Ebből sajnos csak egy sikerült, az könnyű találat volt.
A cachelés végén kezdtek el jelentkezni napszúrásom tünetei. A fejembe mintha baltát vágtak volna, majd elkezdett feszíteni. Borzalmas érzés volt, ami egész este ill. éjszaka végigkísért így nagyon vágytam már haza, hogy legalább ismerős környezetben leheljem ki a lelkem.



Másnap összepakolásztunk és elhagytuk Padovát, hogy még a hazautazásunk előtt megtekintsük Velencét még egyszer, nappal.
Mivel sok időnk már nem volt, mert Padovából későn indultunk el, ezért megérkezésünkkor rögtön vaporettóra szálltunk, ami egyből a Szent Márk térre vitt minket.



Nem mondhatom, hogy olcsó volt, de időben nagyon sokat jelentett akkor.
Leszállásunk után gondoltuk, megnézzük a Sóhajok hídját hátha már lekerült róla az a gusztustalan borítás, ami tavaly rajta volt, de sajnos csalódnunk kellett, mert még mindig ott volt! :(



Ezt követően nézelődtünk még egy kicsit a Szent Márk téren majd a Rialtót érintve a pályaudvar felé vettük az utat.





A pályaudvaron persze kiderült, hogy a Trevisoba tartó vonat, a mi vonatunk, természetesen késik 10 percet. Tekintve a tényt, hogy eléggé késésben voltunk már és azt sem tudtuk, hogy a trevisoi busz mikor megy a reptérre, kicsit idegesek lettünk.
Később természetesen elértük a repülőt de a reptéren is akadtak kalandok, amik miatt majdnem lekéstük a gépet.

Összegzésképp elmondható, hogy újfent egy jó kis túrát sikerült összehoznunk, ami az eddig együtt tötött időnk során lassan már kezd rutinná válni Ritával.
Pont azt számolgattuk, hogy a 3 évünk alatt egy évben legalább 2 utat mindig sikerült összehozni, ami véleményem szerint nem semmi. Nagyon örülök neki.
Aminek kevésbé örülök az az, hogy mivel az egyetem (IK)szerint kőgazdag vagyok náluk, ezér elestem 100e forintnyi szoctámtól úgyhogy egy ideig nem lesz miből félrerakni, de ahogy ismerem magunkat ezt is megoldjuk!

Sok ilyet minden IK HÖK-ösnek....oda! :P

Ajtókoppantó

És a végére egy zene amit e poszt megírásakor hallgatok:

Az olaszországi túránk I.

Úgy alakult, hogy a múlt héten, október 27. és 31. között Olaszországba sodort minket (vagyis a repülőnket) a szél és az elhatározás, hogy olasz környezetben üljük meg Ritával kapcsolatunk harmadik évfordulóját.
Túránk innen, Bécsből indult, ahonnan reggel autóbuszra szállva indultunk el, hogy Pozsonyban repülőre szállva du. fél háromra már Bolognában legyünk.
A buszút során életemben először láttam a Dévényi-kaput, majd (ezt már sokadjára) a pozsonyi panelrengeteget.
A nap első nagy élménye a pozsonyi reptér volt, eredeti nevén (Airport Letisko M.R.Štefánika Bratislava), ami a bécsi és a budapesti repterekhez képest egy barátságos kis tanya benyomását keltette. Leginkább a sármelléki repteret tudnám hozzá hasonlítani.
A repülés alatt nagyon szép időnk volt, lehetett látni egész Bécset felülnézetből, majd Grazot, a Karavankákat, Júliai-Alpokat, a Grossglocknert és nem utolsó sorban a Dolomitokat.


A Karavankák


Később befigyelt Velence és a lagúnája is

Kb. Velence felett nagyon beleállt a fejembe a szerintem sokaknak ismerős szúrás, mintha az ember fülébe egy százas szöget vertek volna bele.
Ez egészen Bologna belvárosáig elkísért, akkor tudta csak tőle megszabadulni.

Bolognában egy nagyon kedves vendéglátónk volt, Mauro, plusz a szobatársai, Graziano és calabriai Mauro.
Nagyon bekészült srácok voltak, vendégszeretőek, lazák. Volt egy faliújság féléjük, amin szinte minden hülyeség megtalálható volt:

"Mauro(cska), Veneto keselyűje"

A fenti képen láthatjátok vendéglátonk "karikatúráját", amit egyik lakótársa készített róla korábban, erősen illuminált állapotban.
Egy szó mint száz, jó helyre kerültünk, és legnagyobb meglepetésünkre főzött is vendéglátónk egy igazi, jó olasz carbonarát is, hogy a hosszú nap után ne maradjunk éhen.
A másnap természetesen bolognai túrázással telt, megnéztük a Piazza Maggiorét, a Via Independenzát és csak úgy az óvársoban sétálgattunk céltalanul, addig amíg meg nem éheztünk. Kicsit kiábrándítóan hangzik, tudom, de az ebédet egy McDonaldsban bonyolítottuk le a Piazza Maggiorén és evvel együtt diadalmasan megszereztük a slozikódot is :):). Szóval, akárki Bolognában jár és rájön a főtéren a szükség, akkor irány a McDonalds ééééés -->45Enter
A nem túl érdekfeszítő WC kaland után kajánkon csámcsogva vettük észre, hogy a kétszintes "étterem" televan tinikkel és még náluk is kisebb gyerekekkel.
Mindegyik legalább 6 eurós menüt és a hozzá tartozó méregkoktélt itta, és ezt látván elgondolkoztunk, hogy vajon Olaszországban, vagy itt Bolognában ismerik e az iskolai menza fogalmát(?) Mert bár igaz, hogya menza az esetek többségében itthon is szar, és ha ott is van, akkor ott sem lehet a legjobb, de azért mégis; sokkal nyugodtabb lennék, hogyha adott esetben a gyerkőcöm e két szar közül az utóbbit fogyasztaná napi rendszerességgel.

Ebéd után félig tele hassal úgy gondoltuk, hogy meg kéne nézni a várost felülről is, hogy meglegyen az áttekintés élménye is.
Ezért fogtuk magunkat, és miután kiderítettük az úticélt és az odajutás módját, buszra pattantunk, amiről a St. Michele di Bosco templomnál szálltunk le.



Be sajnos nem jutottunk, úgyhogy a fenti kép kivételesen nem saját, de a kintről látható panoráma kárpótolt minket mindenért.





Miután kigyönyörködtük magunkat a panorámában és a buszra várva szétfotózkodtuk egymást, egy esti sétára keltünk még hazamenetel előtt. Ennek során vettük észre az alábbi képen látható csávót, akit én már az ezt megelőző este is láttam, de akkor még nem akartuk elhinni, hogy komolyan az a munkája, hogy egy étterem tábláját támassza.
Nem akartam bunkó lenni, úgyhogy átmentem az út túloldalára és onnan fotóztam, ez megmagyarázza a fénykép egyébként silány minőségét.

-Hé! Te ezt most komolyan gondolod ember?

Ezen az estén a főzés, Mauroval való korábbi megbeszélésünk alapján, a mi feladatunk volt. Csodával határos módon találtunk a Coopban pirosparika őrleményt, ha csípőset is de mindegy, lecsóhoz kell, hogy legyen pirosparika őrlemény.
Vettünk még hozzá egy jó bort is úgyhogy egy nagyon jó kis vacsorának néztünk elébe.
Főztöm abszolút sikert aratott, nagyon ízlett nekik, csak sajnos nem lett, annyi amitől teljesen jóllaktunk volna, így hát előkerült a parmezán sajt és az olasz szalámi. Emellett Graziano csinált nekünk "szendvicset", ami 2, egy barnakenyérre tört dióból, a rácsorgatott mézből és az erre a költeményre szórt parmezán sajtból állt. Mondanom sem kell isteni volt.

Percekkel vacsora előtt

Vacsora után, tele hassal még úgy döntöttünk letöltjük és megnézzük a Eurotripet, ami amúgy sem egy gyenge film, hát még olaszul milyen volt...húúúú
Másnap a srácoktól való búcsúzkodás után kb. dél körül indultunk el, és még egy kis Bologna belvárosi túrát terveztünk be, többekközt a bolognai egyetem és a lőtér főtér ismételt meglátogatását.

Bolognai Egyetem, Jogi fakultásának épülete

A sétát a főtéren fejeztük be egy fejedelmi sztracsatella fagylaltos kávéval, ami a vacsorák mellett itt tartózkodásunk fénypontjának számított. A főtéren, jó meleg napsütésben kávét szürcsölgetve egy nagyon kellemes élménnyel lettünk gazdagabbak.
...Nagyon valószínű, hogy itt kaptam napszúrást, ami későbbi, padovai tartózkodásunk alatt, még szerzett egy pár kellemetlen órát számomra, de erről már a következő részben fogok írni mert az idő jelenleg nulla óra ötvenhat perc és nekem 8:30-kor jelenésem van, Üzemlátogatás alkalmából valahol a Schottentor felé és még nagyon nem tudom, hogy hogyan jussak el oda, arról nem is beszélve, hogy kipihenten lenne jó oda eljutni. Egyszóval nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek, találkozunk a legközelebb a II. részben!